Orsy’s Blog

Karomfalvi Bertalan, barátoknak – azaz most már nekem is – csak Berci, a Lágymányosi utca és a Kruspér utca között lakik. Rezidenciájába még nem vezetett be, általában az autók alól bújik elő (hacsak nem hajléktalan, de ezt a jelenlétében nem merem mondani, mert esetleg megsértődik). Egy jó hete ismerkedtünk meg, amikor ábrázoló geometria pótzh-ra igyekeztem. Éppen akkor bújt elő és én első látásra beleszerettem. Vörös volt, a hátán néhány különleges szürkés szőrszállal, széles feje, az arckifejezése meg nagyon vagány, mondhatnók, még a szeme se állt jól. Farka vastag és dús volt, de nem állt a perzsákkal rokonságban. Később megtudtam, hogy megvető véleménnyel van fajtájának erről az ágáról, véleménye szerint rendkívül ostobák és hiúk.

Tisztes távolban megálltam, lehajoltam és idétlen ciccegésbe kezdtem. Először megvetően nézett, majd sóhajtott, megállapította, hogy az emberi faj még mindig nem érett meg a komoly Életre, majd engedékenyen közelebb jött és bemutatkozott. Kegyesen megengedte, hogy megsimogassam, aztán rokonszenve jeléül ő is a lábamhoz dörgölőzött. Egy ideig társalogtunk, majd bocsánatot kértem, az egyetemet okoltam és elindultam. Ő lovagiasan az utca sarkáig kísért, aztán egy autó alól integetett utánam és kívánt sok szerencsét.

Tegnap – statika vizsgára menet – ismét összefutottunk. A ciccegést ezúttal mellőztem, tudtam, hogy nem tartja valami nagyra, úgyhogy csak lehajoltam és köszöntem. Láthatólag örült a fejlődésnek és közelebb jött. Akkor láttam, hogy nincs túl jó bőrben, valamilyen nemes küzdelemben megsérült a háta és az egyik füléből is hiányzott egy darabka. Csöndben megjegyeztem, hogy úgy látszik, létezik még olyan faj, ahol a férfiak küzdenek a nőkért és nem fordítva. Sajnos ezúttal – idő hiányában – nem tudtunk mélyebb társalgásba merülni a cserebogarak halhatatlanságáról meg a fű növéséről, de őkelme ismét elkísért a sarokig és jókívánságairól biztosított.

Alig várom a következő találkozónkat…